Barczy család Lisszabonban - 3. és egyben zárófejezet

Elnézést mindenkitől a késlekedésért. Bár a blogot nem sikerült felráznunk (azért annak kösz, aki commentelt), de azért én tudom, hogy sokan olvastátok és meg is ígértem a befejezést. Az összes kép a picasamon, ez csak válogatás.

Akkor tehát időrendben:

Miután szombat este egy jót chateltünk a konyhaasztalon egymással és Zsófival, és másnap reggel 7-kor nagyon frissen jelentkeztünk Szarvasra, fél 10-re értünk jöttek Dóri szülei (akiket nagyon bölcsen az esősebb szombatról a napsütötte vasárnapra tettünk). Kis beszélgetés, ismerkedés és lakatoskeresés után nekivágtunk és a vezetésükkel elmentünk arra az óceánparti szakaszra, ahol ők laknak (Oeiras). Gyönyörű a hely, béke szigete, jólét, az emberek futnak az óceánparton. Rögtön kimentünk a partra, ahol a gyerekeink 75%-a homokozott is egyet, majd Hanna és Gergő vezetésével inkább a helyi játszótéren kötöttünk ki (hol máshol). Itt van pár óceánparti kép.

Ebédtájt újra autóba ültünk, és leparkoltunk a 10 km-rel arrébb fekvő Cascaisban. Gyönyörű kisváros! Jutkáéknak már nem volt újdonság, de mindenkinek ajánljuk, aki jön errefelé.

Itt ettük is,

Hanna szobrot mászott, Samu természetesen aludt, Jutkáék meg családilag bokáig bemerészkedtek a jéghideg óceánba. ez miért lett ilyen kicsi vajon? (Maszat próbálkozik Hannánál)családi fotó potyautassal :-)

Nagyon szép nap volt (és végre olyan szép idő, hogy megfogott minket idén először a nap!), köszönjük az idegenvezetést.

Másnap hétfő volt, az utolsó teljes napunk. Ezt még mindenképpen Lisszabon belvárosában akartuk tölteni, így is lett. Bemetróztunk négyen Samu nagy örömére, elsétáltunk a Restauradores tértől (a képen látszik, milyen többszintű ez a város) az Elevador de Santa Justa-ig, ami egy Eiffel-tanítvány által készített épület+lift, ami egy belvárosi dombocskára visz fel. Így néz ki. Böngészőrajongókhoz szól a kérdés: Hol található az első a képen Hanna és Gergő? (Igény esetén még tudok ilyeneket küldeni haladóbb verzióban – tájkép/nevezetesség, benne ismerős 1 mm-es méretben.)

Kilátás a magasból:

A liftben a liftkezelő csaj felhívta a figyelmünket, hogy a kilátóban hogy néz ki a két zsebtolvaj(nak feltételezett) lány, akik ott várnak minket. Meg is találtuk őket, de nem csináltak épp semmit.

Ezzel a lifttel tehát felmentünk a Barrio Alto negyed szélére, ahol beültünk egy nagyon fiatalos kávézóba kávézni, sütizni és mangólevet inni. Aztán még nagy séta, amerre vitt az utunk. Ebédre hazametróztunk, hoztunk halat a helyi kispozsonyiból, amiben lehet hogy volt valami rossz, mert estére Hanna is meg én is elég rosszul lettünk. Otthon alvás/csendespihenő után családunk lánytagjai elmentek Jutkáékkal Maszatért az oviba, a fiúk meg előrementek megint a belvárosba.

Az ovi nagyon tetszett nekünk, nagyon barátságos, családias a légkör, ami nálam abszolút az egyik első helyen áll a fontossági listán, ha egy oviról van szó. Nagyon jó (és szerintem nem is kicsi) a szoba, hangulatos, Carla is baromi szimpi, és a fő, hogy Maszat nagyon jól érzi ott magát, és szeretik. Más, mint nálunk, hogy külön termük van az alvásra. Furcsa volt, hogy nem volt vécélehajtó a kisvécéken, meg hogy nincs igazi öltöző, csak fogasok, de Jutka felvilágosított, hogy ott utcai cipőben meg ruhában vannak a gyerekek, csak egyenköpenyt kapnak, szóval nincs nagy öltöztetés. Nincs a gyerekeknek jelük, hanem egy fotó meg a nevük van kiírva a fogashoz, nagyon jópofa:

Egyszóval nagyon érdekes volt és Hannának is nagyon tetszett. Aztán a fiúk után metróztunk, és még egy búcsúvillamosozást csináltunk a 28-assal, megint átmentünk az Alfama negyeden. A villamos váratlanul kitett minket egy helyen, mondván hogy az a végállomása (még ilyet!). Na, itt totál nem tudtuk, hogy hol vagyunk, meg nem is igazán turistanegyed volt, végre, láttunk egy kicsit a bevándorló-homeless-alkesz Lisszabonból is. A gyerekek fagyiztak egy utolsót, és amint találtunk egy metrómegállót és vettünk egy búcsúbort (a Duoro vidékről, ami olyan mint nálunk a Villány) és irány haza. A búcsúvacsinkat sajnos lekéstük (bocs), de pótóltuk és fektetés után még egy nagyot dumáltuk négyen a konyhában.

Annyira könnyen megszoktuk az ottani ritmusunkat, nem kellett semmin izgatni magunkat (portugálosodtunk?). De szép is volt!

Reggel hamar összepakoltunk, elköszöntünk a házijainktól, akik szegények megint orvoshoz vitték Maszatot, aki megint nagyon sokat és csúnyán köhögött éjjel. A taxit Csaba fél 11-re hívta, aki amolyan az időhöz való portugál hozzáállásával 10:50-re be is futott, de nem volt baj, mert így is simán odaértünk a reptérre. A várakozóidők játszással teltek, és mindkét reptéren találtunk játszóteret is. Utazásra készen, elveszés ellen:

A Swiss légitársaság is rendben volt, a gyerekek megint ezer ajándékot kaptak: Négy a nyerő játék, színező, svájci csoki-hegyek.Samu persze a szokásos pózában Gergőn, de Hanna ezúttal nem aludt a repülőn,

viszont rosszul volt, mondta, hogy „fáj a nyakam”, gondolom, hányingere lehetett. Átszállás sima ügy volt, most volt több mint egy óránk.

A hazaút azért hosszadalmasabb volt, bár órában alig, és inkább csak az időeltolódással volt több, de érzésre mégis egész nap csak utaztunk, míg a hajnali kelős út oda inkább csak fél napnak hatott. Hanna persze hazafelé a taxiban aludt.el… - Ember tervez, gyerek végez!

Összességében baromi jó volt (remélem Jutkáéknak is), visszavágyunk, nagyon jó városban laktok, ha néha kaotikus is, köszönjük, hogy ott lehettünk, meg a szuper vendéglátást!

Ezeket mind megtudtuk, amíg ott voltunk:

- a gyerekeink meglepetésre baromi jól bírták a városnézést (meg a mi nyakizmaink kevésbé)

- bőven elég két kézipoggyász 4 emberre, ha rugalmas gyerekes családhoz megy az ember

- a portugálok időhöz való viszonya enyhén szólva is „laza” (szerintem a pontosságra nincs is szó a portugál nyelvben)

- a portugált nem lehet a spanyol alapján hallás útján megérteni

- a szóvégi s-t s-nek mondják (phon: sh) és rengeteg zs hangot is használnak

- a hét napjainak az elnevezése a kedvencem, Dóri papájától tanultuk: a vasárnap ugye a vásárnap, mint máshol is, bár a neve Domingo, ha jól emlékszem. A hétfőn viszont második vásárnapnak hívják, a keddet harmadiknak, etc. Tehát a péntek nem az ötös számból jön, mint sok különféle nyelvben, hanem az a hatodik vásárnap… Szerintem ez baromi jó.

- A portói a konyakra hasonlít a legjobban

- a portugálok még a magyaroknál is türelmetlenebbül és bunkóbban vezetnek

- Olyan halaik vannak, amikre itthon nincs is elnevezés (vagy én vagyok tudatlan)

- a liftekben felesleges a belső ajtó, Jutkáék házában nem is volt

- Hannába azért kár egy ilyen út. Hazafelé megkérdeztem tőle, mi tetszett Portugáliában a legjobban, erre azt válaszolta, hogy Maszat teknősös rajzolótáblája… na kösz.

Ki megy legközelebb? Bírják a gyűrődést…

Sziasztok,

Flóra

PS: jön még egy vicces képpár és a csempegyűjteményem (a pasim szerint a lisszaboni házak úgy néznek ki mint egy kifordított fürdőszoba, de nekem nagyon tetszenek).

Barczy család Lisszabonban – 2. fejezet

Megint eltelt két nagyon eseménydús nap. A tegnap (péntek) délelőttöt valóban az Óceánáriumban töltöttük, nagyon szép volt, mindenki nagyon élvezte. Középen egy óriási tartályban láthattuk az „óceánt”, cápákkal, és teljes élővilággal. Körös körül pedig mindenféle termeken járhattuk végig a föld érdekes élőhelyeit, pl volt párás őserdő, meg minden óceánról egy különterem, folyópart, vízesés. A képek önmagukért beszélnek. További állatos képeket majd töltünk fel a picasara.

Délután itthon óriási alvást csaptak a gyerekek, fél 5-ig aludtak, így:

Én addig kicsit felfedeztem a környéket, meg bevásároltam. Nagyon tetszik, hogy mindenhol friss halat árulnak, még a szupermarketben is (tőkehal a képen). A bevásárlókosarat meg kereken lehet húzni, mint azokat a piaci utánfutó kiskocsikat (ez a kp majd a picasán, nem sikerült ide).

A maratoni alvás után szülinapi készülődés kezdődött, ugyanis Jutkának szülinapja volt tegnap. Én sütöttem előre bekevert sütit, Csaba meg vett egyet egy cukrászdában. Így néztek ki:

Koraeste megünnepeltük Jutkát, Csabától nagyon gáláns ajándékot kapott, egy iPhonet! A reakciókat láthatjátok.

A mi ajándékunk az volt, hogy kapnak egy szabad estét, mi lefektetjük mind a négy gyereket. És valóban el is mentek 8 körül mulatni, vacsoráztak Alfamában, és Fadot is majdnem hallgattak. De ezt majd Jutka elmeséli ha akarja. Nálunk a 4 gyerek nagyüzemű fördetése és pizsamába öltöztetése nagyon flottul ment, majd amikor 4 mesét próbáltunk abszolválni az ágyunkon, akkor minden szétcsúszott. A gyerekek felvidultak és némelyek rendetlenkedni kezdtek. A Schneider gyerekek mindig más követeltek, mint aki bent volt náluk vagy aki a lakásban volt, Maszat mesetévézni is akart, meg pont azt a könyvet olvasni, ami szőrén-szálán eltűnt. Közben a saját gyerekeinknek nem találtuk a gyógyszereikhez kellő dolgokat, és amikor még 3 gyerek ágyban ébren volt, csak Alice kómázott már, beütött az ultimate pech: a mosogatógép és a fürdő fűtése összefogva levágták a biztosítékot és vaksötét lett. Úgy éreztük, ennél már nem lehet nagyobb káosz, ennél már jobb lehet, és legközelebb meggondoljuk, miket vállalunk be. De aztán Jutka távvezérlésével meglett a főkapcsoló és Gergő minden gyerekhez beküldte az álommanót is és szépen elsimult minden. Azért a nagy arcunk, hogy „4 gyerek sem lehet akadály” erősen halványult... Mi mint a vert sereg kidőltünk. De Jutkáék jól érezték magukat, és nagyon rájuk fért már egy gyerekmentes este.

Ma jó sokáig aludtunk, aztán igazi lustálkodós, rajzfilmnézős, friss croissantos szombat reggelt tartottunk. Majdnem fél 11-kor indultunk el a Belém negyedbe, a csapat fele metróval és vonattal, a másik fele Mariska vezetésével a Hondával. Láttuk a Felfedezők emlékművét,

a séta alatt ebédeltünk egy helyen, aztán a Belém toronyba mentünk, ennek a tetejére fel is másztunk.

Majd amikor a kicsik már bealudtak a babakocsikban, megnéztük a Szent Jeromos-kolostort

és beültünk egy portugál nevezetességet (Pastelt) enni egy lisszaboni nevezetes helyen (Pastéis de Belém). Ilyen a hely:

és ilyen a süti (és nagyon finom):

Ez igazán nagy, egész napos kirándulás volt, majdnem 5 volt, mire hazaértünk. És csak akkor esett, amikor épp bementünk valahová meg amikor hazajöttünk. Ma rengeteg csempét láttunk megint a házakon, és a Manuel-stílust már álmunkban is vágjuk.

Most csaba tintahalat főz nekünk, a gyerekek meg nagyon játszanak.

Holnap, ha nem zuhog, Dóri barátnőm mamája jön értünk, ő aszt hiszem a gazdasági főkonzul itt, és megyünk az óceánpartra. Írjatok!

Barczy család Lisszabonban – 1. fejezet

Ezt írtuk tegnap este (lásd lent), csak nem működött valamiért a wifi, csak most tesszük fel.. Este írunk megint, ha sikerül.

Arra gondoltunk, hogy felpörgetjük kicsit a blogot, mert alig történik itt valami. Hátha, ha sokat írunk együtt, nektek is kedvetek támad leírni, mi van veletek. (Jutka itt ül mellettem, de azt mondta, hogy most inkább én írjak – a fiúk éppen autókról beszélgetnek teljes beleéléssel).

Először egy pár szó az utazásról. Még amikor decemberben lefoglaltuk a jegyet, kiválasztottuk a gyerekek napirendje szerint a legideálisabb időpontot az utazásra, aminek csak egy gyenge pontja volt – a hajnali kelés. Mivel az első gép 6:55-kor indult, és nem fapados lévén 2 órával hamarabb kellett kint lenni, ezért 4:40-re hívtuk a taxit. De a gyerekek nagyon ügyesen felkeltek, a repülőteret és a gépeket is nagyon élvezték, ügyesen viselték a fel- és leszállást is. Az átszállás is nagyon profin ment, nem kellett másik terminálra menni, és fél órát még vártunk is. Samu mindkét gépen aludt Gergőn (aki szerint már van rajta egy Samu alakú mélyedés) Hanna meg a hosszabb (Frankfurt-Lisbon) járaton feküdt el az ölemben és a saját ülésén és a Gergő lábán. Nagyon édesen aludtak, sajnos akkor még nem volt feltöltve a gépem hogy lefotózzam. Ja, és a Lufthansa nagyon gyerekbarát, csak ajánlani tudjuk.

Amikor kikeveredtünk a Lisszaboni reptér labirintusából, Jutka már várt minket, és Mariska ( a GPS) vezetésével elhozott minket a lakásba, amit az előző bejegyzésben láthattok is. Tényleg nagyon szuper, mi a nappaliban alszunk, szép tágasan elférünk A szerda délutánt rászántuk az ismerkedésre , a hely belakására, a gyerekek összeszokására (nagyon jól megvannak együtt, ehhez semmit nem kellett tennünk), és felfedeztük a közeli szuper játszóteret is (KÉP lejjebb). Este finom zöldséges tésztaragut ettünk, és félhullán még söröztünk meg dumáltunk is Jutkával és Csabával (miután a srácok elmentek megnézni egy pubban a portói meccs végét).

Ma, csütörtökön Hanna és Gergő óriásit aludt reggel, ezért jó későn indultunk el a belvárosba, mert ez volt az úticél. Samu már attól is totál kész volt a boldogságtól, hogy metróztunk (jegykezelés, vonatkocsik, mozgólépcső... micsoda örömök!). Már az lenyűgöző volt, ahogy kiléptünk a metró-aluljáróból és beléptünk a Baixa (Baisának ejtik) negyedbe. A városnak baromi jó mediterrán hangulata van, csupa régi utcakő, mozaikok, csempék a falakon, franciaerkélyek. Egy kis séta után (Maszat végig gyalogolt velünk, Alice hátihordózott, Hanna és Samu felváltva sétáltak és nyakban vagy karban vitették magukat. Megkerestük a 28-as villamost, ami igazi városnéző csemege. A villamos végigvitt fel és le a belvároson, ugyanis itt minden elég dimbes-dombos. A villamos olyan keskeny girbegurba sikátorokon ment keresztül az Alfama negyedben, hogy túlzás nélkül négy-öt centi volt mindkét oldalon a villamos és a házak között. Nagyon izgalmas utazás volt és baromira tetszett nekünk! Ebédre hazajöttünk és egy kis pihi után kimentünk megint parkozni. Azt az alapvetést azért lefektettük, hogy nem loholtatjuk végig a gyerekeket minden napszakban felnőttprogramokon, hanem mindig lesz valami nekik is.

Holnapra azt tervezzük, hogy elmegyünk az Ócenáriumba, mert állítólag holnap tényleg fog már esni az eső (tegnap meg ma esett egyszer-egyszer, de közte mindig sütött a nap.) azért ahogy a képeken is láthatjátok, meleg azért nincs.

Na, írjatok ti is, mi is igyekszünk beszámolókat írni a közösen töltött napokról, a lenti kép most készült. Most (éjfélkor) épp megjött a kukásautó, Samut felébresszem?