Ezt írtuk tegnap este (lásd lent), csak nem működött valamiért a wifi, csak most tesszük fel.. Este írunk megint, ha sikerül.
Arra gondoltunk, hogy felpörgetjük kicsit a blogot, mert alig történik itt valami. Hátha, ha sokat írunk együtt, nektek is kedvetek támad leírni, mi van veletek. (Jutka itt ül mellettem, de azt mondta, hogy most inkább én írjak – a fiúk éppen autókról beszélgetnek teljes beleéléssel).
Először egy pár szó az utazásról. Még amikor decemberben lefoglaltuk a jegyet, kiválasztottuk a gyerekek napirendje szerint a legideálisabb időpontot az utazásra, aminek csak egy gyenge pontja volt – a hajnali kelés. Mivel az első gép 6:55-kor indult, és nem fapados lévén 2 órával hamarabb kellett kint lenni, ezért 4:40-re hívtuk a taxit. De a gyerekek nagyon ügyesen felkeltek, a repülőteret és a gépeket is nagyon élvezték, ügyesen viselték a fel- és leszállást is. Az átszállás is nagyon profin ment, nem kellett másik terminálra menni, és fél órát még vártunk is. Samu mindkét gépen aludt Gergőn (aki szerint már van rajta egy Samu alakú mélyedés) Hanna meg a hosszabb (Frankfurt-Lisbon) járaton feküdt el az ölemben és a saját ülésén és a Gergő lábán. Nagyon édesen aludtak, sajnos akkor még nem volt feltöltve a gépem hogy lefotózzam. Ja, és a Lufthansa nagyon gyerekbarát, csak ajánlani tudjuk.
Amikor kikeveredtünk a Lisszaboni reptér labirintusából, Jutka már várt minket, és Mariska ( a GPS) vezetésével elhozott minket a lakásba, amit az előző bejegyzésben láthattok is. Tényleg nagyon szuper, mi a nappaliban alszunk, szép tágasan elférünk
A szerda délutánt rászántuk az ismerkedésre , a hely belakására, a gyerekek összeszokására (nagyon jól megvannak együtt, ehhez semmit nem kellett tennünk), és felfedeztük a közeli szuper játszóteret is (KÉP lejjebb). Este finom zöldséges tésztaragut ettünk, és félhullán még söröztünk meg dumáltunk is Jutkával és Csabával (miután a srácok elmentek megnézni egy pubban a portói meccs végét).
Ma, csütörtökön Hanna és Gergő óriásit aludt reggel, ezért jó későn indultunk el a belvárosba, mert ez volt az úticél. Samu már attól is totál kész volt a boldogságtól, hogy metróztunk (jegykezelés, vonatkocsik, mozgólépcső... micsoda örömök!). Már az lenyűgöző volt, ahogy kiléptünk a metró-aluljáróból és beléptünk a Baixa (Baisának ejtik) negyedbe. 
A városnak baromi jó mediterrán hangulata van, csupa régi utcakő, mozaikok, csempék a falakon, franciaerkélyek. Egy kis séta után (Maszat végig gyalogolt velünk, Alice hátihordózott, Hanna és Samu felváltva sétáltak és nyakban vagy karban vitették magukat. 
Megkerestük a 28-as villamost, ami igazi városnéző csemege.
A villamos végigvitt fel és le a belvároson, ugyanis itt minden elég dimbes-dombos. A villamos olyan keskeny girbegurba sikátorokon ment keresztül az Alfama negyedben, hogy túlzás nélkül négy-öt centi volt mindkét oldalon a villamos és a házak között. Nagyon izgalmas utazás volt és baromira tetszett nekünk!
Ebédre hazajöttünk és egy kis pihi után kimentünk megint parkozni. Azt az alapvetést azért lefektettük, hogy nem loholtatjuk végig a gyerekeket minden napszakban felnőttprogramokon, hanem mindig lesz valami nekik is.
Holnapra azt tervezzük, hogy elmegyünk az Ócenáriumba, mert állítólag holnap tényleg fog már esni az eső (tegnap meg ma esett egyszer-egyszer, de közte mindig sütött a nap.) azért ahogy a képeken is láthatjátok, meleg azért nincs.
Na, írjatok ti is, mi is igyekszünk beszámolókat írni a közösen töltött napokról, a lenti kép most készült. Most (éjfélkor) épp megjött a kukásautó, Samut felébresszem?
